Csak akkor tudjuk , ha elfogadjuk, hogy minden változik és hogy ettől örök!

Tarts velem, s amiben hitem engedi, segíteni fogok!


Ki számít értelmi fogyatékosnak?

Az értelmi fogyatékosság a központi idegrendszer fejlődését befolyásoló örökletes és környezeti hatások eredőjeképpen alakul ki, amelynek következtében az általános értelmi képesség az adott népesség átlagától, az első évektől kezdve számottevően elmarad, és amely miatt az önálló életvezetés jelentősen akadályozott. (Lányainé, 1986)

Mint ahogyan írtam az első oldalmon, ami velünk születik, vagy kora kisgyermk korban kialakul, nem lehet betegség (véleményem szerint), hanem egy állapotról kell hogy beszéljünk!

Úgy gondolom, hogy egy értelmi fogyatékos ember nagyon sok olyan feladatra nem lesz képes, amelyre mi magunk képesek kell, hogy legyünk! Természetesen nagyon sokan, tevékenyen, munkába állva, bensőséges párkapcsolatot folytatva élik mindennapjaikat!

Miért is van így? Mert ez egy állapot, aminek élete végéig tulajonosa kell hogy legyen, mégis "maga dönti el" (Környezet?), mennyire lesz optimális, teljes értékű!

Ahol én dolgozom, bár intézeti keretek között telnek mindennapjaik, mégis nagyon sokan igyekeznek azt teljes értékűnek megélni. Kialakítva a napirendjüket, szokásaikat, mintha egy nagy család tagjai volnának. A nagy létszúmú intézetek tervezett átalakítás előtt állnak, szeretnék a családiasabb lakóotthonokban való elhelyezéseket preferálni, véleményem szerint ez még nagyon sok időbe telik.

Az ápoló- gondozó intézetek, bár nem lehetnek egyenértékűek a családdal, mégis lehetőséget biztosítanak számukra.

Milyen lehetőséget biztosít?

- teljes körű egézségügyi és fizikai ellátás

- higiénés szükségletek elvégzésnek feltétlei biztosítottak

- táplálkozás

- mentális ellátás

               - az ellátott személyiségének megismerése

               - egyéni szükségletek feltérképezése

               - pénzügyei ismertetése

               - csoportok szervezése, ahol lehetősége van véleméynét kifejteni

               - lehetőségei, jogai, kötelezettségei ismertetése


- foglalkoztatás

                - fejlesztő- felkészítő foglalkoztatás

            -  fejlesztő foglalkoztatás (amely átfogóan kedvező hatást gyakorol, a kommunikáció, önkiszolgálás, tevékenység és szociálizáció kvadránsaira)

               - képességek, készségek megismerése

               - mindennapjaik színesebbé tétele

                      * kirándulások

                      * szabadidős programok

                      * rendezvények







































































Weblap látogatottság számláló:

Mai: 3
Tegnapi: 1
Heti: 3
Havi: 11
Össz.: 9 770

Látogatottság növelés
Oldal: Értelmi fogyatékkal élő személyekről, alkotásaikról (ápoló-gondozó otthonokban élő enyhe,középsúlyo
Csak akkor tudjuk , ha elfogadjuk, hogy minden változik és hogy ettől örök! - © 2008 - 2024 - harmatcseppek.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »